2013. szeptember 11., szerda

KÖNYV - Oravecz Nóra: Tejszínhab nélkül

" Oravecz Nóra üde, könnyed, elsősorban fiataloknak szóló könyve igazi arculcsapás azok számára, akik berendezkedtek a szingli életformára.
Dinamikus, néha "kócos" sorai közt minden olyan klasszikus párkapcsolati témát megtalálsz, ami a mindennapokban megérint, akár kapcsolatban élsz, akár szingli vagy.

Müller Attila ajánlása:
„Nehéz nagyon... megtalálni a társunkat, de ahogy Oravecz Nóri könyvében is olvashatjátok, mégsem szabad erőltetve, csak azért is (!!) keresni. Amíg magunkkal sem vagyunk igazán tisztában, s nem szeretjük önnön lényünket (próbálva persze javítani a hibáinkon!), addig hogyan is várhatnánk el ezt mástól?Persze kell a buli, és hogy kiéljük némely vágyunkat, de ha ezek hajszolásában rekedünk meg, idővel elveszünk e hamis életmódban..."

 Steiner Kristóf ajánlása:
„A szingli szubkultúra olyan, mint a halottnak hitt gyilkos kedvenc horrorfilmjeinkben: amikor már azt hittük, hogy végleg kilehelte lelkét, visszatér, hogy újabb áldozatokat szedjen. Oravencz Nóri blogján keresztül ráadásul éppen úgy tekinthetünk az egyszerre rettegett és várva várt "szinglizmusra", mint a kedvenc filmjeink, regényeink főgonoszainkra: imádjuk utálni, utáljuk imádni, de egy biztos: akarjuk! Mindegy, hogy Virginia Woolfra, vagy Carrie Bradshawra asszociálunk, mindannyian tudjuk, hogy megtalálni a nagy őt még önmagában nem jelent földöntúli boldogságot: előbb önmagunkat kell kiteljesítenünk, hogy képesek legyünk befogadni egy másik lelket." "

A borítója egyébként annyira nem tetszik, az e-booké sokkal szebb, csajosabb. Egy kicsit kiakadtam az árán is, 85 oldalért több, mint 3000 forint?? Viszont az élmény kárpótolt mindenért, nagyon tetszett. Jókat mosolyogtam, és közben felfedeztem 1-2 ismerősöm tökéletes leírását. Sőt, néha az enyémet is, valahogy én is így gondolkozom az érzésekről - érzelmekről... A Szex és New Yorkot pedig (énis) nagyon imádom. A top 5- társkeresős levélen még most is röhögök, ha eszembe jut. Egyébként ezt a könyvet szerintem még jó párszor elő fogom venni, főleg, ha egy kicsit, hm ... elbizonytalanodom a szingliséggel kapcsolatban, és feladnám a határozott elképzelésemet, valamiféle elgyengülés következtében... Ami biztos Nóritól egy nagy adag biztatást és pozítiv energiákat kaptok, úgyhogy bátran elő lehet venni a könyvet, amikor csak szükségét érzed.
Gondolom az idézeteivel már mindenki találkozott itt, ott lassan már mindenhol. Azért én is idézek tőle: "Mindent csak addig szabad csinálni, amíg élvezed. Attól a pillanattól kezdve, hogy nem érzed jól magad benne, azonnali hatállyal be kell fejezni!"
Nórát követhetitek facebook-on, illetve van saját blogja is, mind a kettőt eléritek innen :)

Publio kiadó, 2012 - e-book ára: 990,-; nyomtatottan: 1950 + 1145 pk
 *E

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése