2013. február 28., csütörtök

FILM - Szökőhév

Anna (Amy Adams) kétségbeesve várja, hogy barátja, a számára minden szempontból tökéletesnek tűnő Jeremy (Adam Scott) végre feleségül vegye....
Közös életüket a Davenport apartmanházban tervezik elkezdeni, Anna sikeres lakberendező, Jeremy pedig kardiológus, akit csak a szívműtéték érdekelnek.
Miután a pár negyedik évfordulója is leánykérés nélkül zajlik (gyűrű helyett fülbevalót rejt az ékszerbodoz) Anna elhatározza, hogy saját kezébe veszi az ügyet. Egy ír hagyomány szerint szökőnapon, február 29-én a nők is megkérhetik kedvesük kezét az óhazában. Anna-nak nem is kell több, elhatározza, hogy Jeremy után megy az orvosi konferenciára Dublinba, hogy térden állva férjül kérje.
A tökéletesen eltervezett fiúkérés azonban nem megy olyan könnyen. A csöppet sem zökkenőmentes utazás és a borzalmas időjárás keresztbe tesz Anna elképzeléseinek, így Írország másik felén, Walesben ragad, messze leendő vőlegényétől. A váratlan helyzetben kénytelen a jóképű ám annál cinikusabb férfi, Declan (Matthew Goode) segítségét kérni, hogy vágjon át vele az országon és keressék meg együtt barátját. Declan eleinte csakis a pénz miatt vállalkozik a feladatra, ezért Suskának hívja a lányt.
Miután Anna szétdönti Declan vendéglőjét, majd az autóját véletlenül a folyóba löki, és elrabolják Annától a Louis Vuitton bőröndjét - és visszaszerzik. Mind ezután megnéznek egy várromot, ami miatt lekésik a Dublinba tartó vonatot, majd házastársaknak adják ki magukat... Eme kalandos utazás alatt az alkalmi páros egyre jobban megkedveli egymást.


Anna szerintem kifejezetten idegesítő, nem is értem miért erőlteti, hogy megkérjék a kezét, annyira látszik Jeremyn, hogy nem is érdekli mi van vele, hogy az elmondhatatlan, Jeremytől meg a falra mászok, hogy mms-ben nézegeti a felnyitott szíveket  még a vacsora alatt is, amikor a fülbevalót odaadja.... és Declan sem szimpatikus az elején, amikor csak a pénz érdekli, de aztán egyre jobban megkedvelem őt is és a lányt is.
Anna esetlensége aranyos, de egy kis arroganciát érzek benne, hogy neki van pénze... Amikor benyitnak az esküvőre, és utána a lagzi alatt is érezni lehet, hogy mind a ketten vágynak a szeretetre.
A történet egy tök átlagos romantikus film (szerencsére), szép tájakkal, sok bénázással, és vicces jelenettel, nekem azért is tetszett annyira. A befejezése is nagyon szép, egyáltalán nem nyálas. Többet nem árulhatok el :)
Szerintem 9/10-ből
*E

2013. február 27., szerda

KÖNYV - Jávorkai Judit: Lájfsztori (Megkésett okoskodások a pasikról és a kapcsolatokról)

" Olyan furcsán és szokatlanul kezdődött az egész... Én soha életemben nem akartam semmiféle könyvet írni. Aztán 2003 egyik márciusi reggelén hirtelen bevillant az agyamba egy kerek, egész gondolatsor.
*Csak a teljes őszinteség tesz szabaddá és védetté. Mert ha félelmeinket legyőzve kimondjuk az igazat önmagunkról, akkor már nem maradnak olyan támadási felületeink, amelyeken keresztül bárki megzsarolhatna vagy manipulálhatna minket. Mert nem az őszinteség tesz védtelenné, hanem azok a félelmeink, amelyek elől menekülve elkezdünk hazudni vagy hamis szerepeket játszani...*
Így kezdődött, és innen már nem volt megállás. Ez a pár mondat felszabadított bennem egy lelki zsilipet...
Ezt a könyvet nem én írtam - ő írt engem. Számomra éppen olyan kalandos "nagy utazás" volt ez, mint reményeim szerint annak lesz, aki majd megtisztel a bizalmával, érdeklődésével, és elolvassa, amit leírtam az életemről - közvetve talán mindannyiunk életéről. Mert valljuk be, minden egyes személyes Lájfsztori erről, azaz rólunk, nőkről, és róluk, a férfiakról szól. " [ szól a fülszöveg, a hátoldalon ]



Pontosan 1 hónapja kezdtem el olvasni, és akkor eljutottam a feléig, csak úgy faltam a könyvet, aztán mély gondolkozások és szemfájás közepette abbamaradt. De most időjárásunkba visszatért az ősz, (már 2 napja, kisebb megszakításokkal esik az eső, és beszürkült minden)... Úgyhogy kiolvastam.

Részletesen elmeséli az élete történeteit, brutális őszinteséggel, és utánozhatatlanul fanyar humorral a rosszaktól kezdve a jókig: kapcsolatok, pasik: kivel-mikor- hogyan és mit csinált ... szülők, barátok-barátnők. Abortuszok. Mélyen elgondolkodtató történetek, sorra egymásután. Mesél – mesél és mesél. De a könyv főleg Howarddal átélt eseményeket mondja el, hogyan érezte meg, hogy nincsen már minden rendben kettejük között; milyen árulkodó, és egyértelmű jeleket talált, hogy van Howardnak valakije. Az utolsó olasz nyaralást, az ötödiket (Castelgandolfoban), melynek végén érezték a véget, de a csöndbe zárkóztak mindketten. Illetve a szakításuktól eltelt 1 évet, a feldolgozás fájdalmainak szakaszait, a „talpra állást” ... 
Tanulságos könyv. Amit többször elővehet az ember és mindig megtanul valami nagyon fontos életleckét, amit azelőtt tapasztalatok híján nem értett. Úgyhogy szerintem én sem most olvastam utoljára. Nagyon tetszettek a hasonlatok pl: kagyló, vámpír, páva, égi vándor és az is, amikor a kínai horoszkóp szerinti állatmegfelelőikkel írta le kettejük kapcsolatát. (kígyó-majom) Kedvenc fejezetem: A pávák lélektana (151.o.) 
Van 1-2 szó, amit olyan sokszor használt, hogy engem már egy kicsit idegesített: permanens, maszkulin, feminin, szuverenitás … Ezenkívül szerintem jó az írónő stílusa, és a könyv szerkezete. 

V-nek vettem 3-4 évvel ezelőtt karácsonyra az első borítósat, nyáron kölcsönkértem, de csak most került rá a sor, hogy elolvassam. Pont jókor határoztam el, úgy látszik a tudatalattim tudta, hogy a lelkemnek szüksége van most erre. 
Idén névnapjára megkapta a 2. részét; majd ha ő kiolvasta, azt is kölcsönkérem :) 
Alexandra Kiadó, 2005 - Ára: 2499,- 
*E

KÖNYV - Vass Virág: Ringass, Amadeus!

"Él egy népcsoport az Andokban, a Titicaca tónál, ajmaráknak hívják őket. Arról híresek, hogy fordítva gondolkodnak az időről. Mi múltnak tekintjük azt, amit magunk mögött hagytunk, és jövőnek, ami még előttünk áll. Az ajmarák azonban, ha a múlt szóba kerül, maguk elé mutatnak. Azt már egyszer látták, ismerik. Minthogy a jövőről sejtelmük sincs, valahová a hátuk mögé helyezik. A legtöbb ember úgy érzi, az idő valahol tőle függetlenül, közönyösen múlik. Pedig túlboldog, túlboldogtalan pillanatainkban magunk határozunk arról, hogy előre vagy hátrafelé kívánunk-e élni. Ha egy érzés, indulat oly szívós, hogy túlél embert is, ha száz vagy akárhány évet képes átívelni, akár generációkon át továbbcipelik az utódai. A bölcs ajmara viszont egyszerűen tudomásul veszi, hogy a múlt nem hajlandó múlni. Lesz még vele dolog. Na, bumm.A Ringass, Amadeus ahhoz az olvasóhoz szól, aki akarva-akaratlanul ajmara egy kicsit. Hajlik rá, hogy az időben visszafelé haladjon. (Olykor ezt regényolvasás közben meg is teszi.)
Aki úgy érzi, nem szúrna el egy második esélyt. Aki mai fejjel jobban, eredetibben, bájosabban, élhetőbben, ideg-összeroppanás nélkül... Akinek nagyon hiányzik valaki. Aki nagyon szeretne elfelejteni valakit. Jonas és Bori történetét azoknak az olvasóknak ajánlom, akik az idő múlását, akár az ajmarák, csupán unalmas elméletnek tekintik. "
V. V.


Így szól a könyv bevezetője; és igazából mindent el is mond róla. Több idősíkban, több szálon fut a történet [Keszthelyi Bori, Arika, Cecília, Kenéz György, Köszem, stb.], a fejezetek elején mindig fel van tüntetve, hogy éppen hol és melyik síkban tartunk. Nem egyszerű olvasni [nekem sem volt az], van, hogy egy-egy fejezetet újra át kell lapozni, hogy teljesen megértsük. Keszthelyi Bori igazán szerethető figura, nem éppen mindennapi családi háttérrel, első szerelemmel. Érdekes, ahogy összefonódik a sorsa Jonassal és Arikával, mint ahogy a múltban Keszthelyi Kálmáné és Köszemé, valamint végső soron a történet majdnem összes főszereplőjének, de, minthogy egy tökéletesen felépített történetről van szó, ez csak a végén derül ki. 

Végül pedig pár link a történetben említett zenékhez
Falco: Rock me Amadeus

Depeche Mode: Black Celebration [full album]
[ Külön köszönet ezért Keszthelyi Borinak :)) ]
°A

2013. február 26., kedd

FILM - A csajok háborúja

Emma (Anne Hathaway) és Liv (Kate Hudson) gyermekkoruk óta barátnők, nincs titkuk egymás előtt, még az esküvőről is ugyanazt gondolják. Reggel együtt mennek futni, délutánonként pedig csajos programokat tartanak, buliznak és mind a ketten boldog párkapcsolatban élnek. Egyszer csak mind a kettejüket eljegyzik, szinte 1 napon. Természetesen egymást kérik fel nyoszolyólánynak és 2 hét eltéréssel tartják majd az esküvőt. Felkeresik a legjobb esküvőszervezőt Marion St. Claire-t (Candice Bergen).
Ám arra azért ők sem számítanak, hogy egy "kis" elírási hiba miatt ugyanarra a napra, ugyanarra a helyszínre  (Pláza Hotel) sikerül szervezniük mindent. A kínos baki persze betesz a barátságnak, és kitör a háború. Semmitől sem riadnak vissza, hogy tönkretegyék a drága barátnő nagy napját, illetve haját, bőrét, alakját... 
Emma Deb-et (Kristen Johnston) egy zsarnokoskodó tanár munkatársát kéri fel, Liv pedig az ügyvéd segédét nyoszolyólánynak. Közben kiderül, hogy egyikük kapcsolata mégsem olyan meghitt és boldog, mint amilyennek hitte mindenki, és hogy egyáltalán nem támogatja a fiú a lányt, sőt szeretné, ha minden olyan lenne, mint amikor megismerkedtek és az az esküvő el is marad.... azt persze nem mondom meg, hogy melyik :)


Ismét egy nagy kedvencemet mutatom be, már kismilliószor láttam, és nem tudom megunni. Több oka is van: az esküvőszervezés, a színészek, de főleg a barátság és a megbocsájtás fontosságának a bemutatása. Mivel azért nem egy olyan hűűűdenagy dolog történt velük, ami miatt ennyire összekapjanak, és vérig sértődjenek, oké, érthető, hogy miért akarnak mind a ketten a Plázában házasodni, de ezért/ezen összeveszni a legjobb barátnővel? Hát nem is tudom, én tuti nem. Viszont azért bebizonyosodik, hogy a legigazabb, legmélyebb barátságok kiállnak minden próbát, és mindig - minden helyzetben számíthatnak egymásra... Kate és Anne nagyon jót alakítanak ebben a filmben, és én el is hittem róluk, hogy barátok, "illenek egymáshoz". Deb-en mindig nagyon sokat tudok röhögni, amellett, hogy iszonyatosan idegesít is.
Egyik nagy kedvencem még Daniel (Stewe Howey), nézzétek meg és megtudjátok, hogy miért! Szerintem nagyon jó vígjáték, tipikus csajos-romantikus film. 10/10

" Talán valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok. Egyesek tényleg rátalálnak arra az emberre, aki jóban-rosszban kitart mellettük. Ez az ember lehet, hogy egy házastárs, és ünnepelheted őt álomesküvővel, de az is lehetséges, hogy az az ember, akire egy életen át számíthatsz, az az ember, aki igazán ismer, talán még jobban ismer, mint te önmagadat. Ő nem más, mint az az ember, aki melletted volt gyerekkorod óta. "
*E

2013. február 25., hétfő

Szex és New York

" Bevallom csábító álmodozni a tökéletes főnökről, a tökéletes szülőről vagy a tökéletes ruháról, de talán a legjobb, amit tehetünk, hogy nem szállunk ki, megbecsüljük, amink van, és kiegészítőkkel dobjuk fel a ruhatárunkat. "


*E

2013. február 24., vasárnap

SZÉPSÉGÁPOLÁS - Hajvasaló-teszt

Múlt hétvégén volt szerencsém szert tenni az évek óta valóságos csodának tartott Rowenta Respect hajvasalóra és mellé pluszban egy Ionika minire, ezt úgy gondoltam mindenképpen megosztom a nagyérdeművel, miután előző héten és tegnap sikerült őket tesztelnem.

Elsőként Ionika mini Rebellious Tattoo:
Nyáron, munka közben láttam meg ezt a nem mindennapi borítású mini hajvasaló csodát. Akkori ára 5000 Ft körül mozgott, de megmozgatta a fantáziámat a hozzá mintában passzoló hajszárítóval együtt. Most 899 Ft-ért jutottam hozzá, hála a Tesco-s kiárusításnak. Csak pozitívat tudok nyilatkozni róla, pillanatok alatt felmelegszik, könnyen kezelhető, kis méreténél fogva a nehezen hozzáférhető helyeket is simán eléri. Az egyenesítéssel sincs probléma, ráadásul újgenerációs turmalin borítású. Engem meggyőzött!

Másodszor pedig a rég áhított Rowenta Respect:
Régi vágyam volt ez a vasaló, de sajnos anyagilag nem igazán futotta rá, még ha a tudásához reálisnak is tartottam az árát, minek most a töredékéért sikerült hozzájutnom. Hogy miért vagyok érte ennyire oda? Beállítható rajta, hogy a hajad milyen típusú [ hullámos, loknis, göndör/afro ] és hogy milyen állapotú [ egészséges, gyenge, károsodott/száraz/festett ]. Kategóriánként felajánl 3 hőmérsékletet, ha nem emelünk vagy csökkentünk rajta, a középértéket használja. Pozitívum továbbá, hogy ionizátor van benne. Az én vastag szálú, kezelhetetlen hajamat szalonminőségben vasalta 180 °C-on, úgy, hogy utána nem szállt, szóval teljesen hozta az elvárt szintet. Egyetlen negatívuma, hogy a túl sok kijelző és gomb miatt kicsit nehezebb a fogása. De ez tényleg a legkevesebb, nem okozott csalódást, megérte ennyit várni rá :)


°A

2013. február 23., szombat

FILM - Minden kút Rómába vezet

Az ambiciózus Beth (Kristen Bell) kurátorként dolgozik a New York-i Guggenheim Múzeumban. Beth épp rossz passzban van: kiábrándult a szerelemből, nemrég szakított a barátjával. Kikapcsolódásként pár napra Rómába utazik, a húga, Joan (Alexis Dziena) esküvőjére, ahol találkozik egy jóvágású pasival, Nick-el (Josh Duhamel) ám kiderül, hogy foglalt... Az elkeseredett Beth a szökőkútban hűti le magát egy kis bor társaságában, majd kiszed néhány pénzdarabot a Trevi kútból. Vesztére. A szerelem kútjából kiszedett érmék tulajdonosai ugyanis a nyomába szegődnek, és üldözik a szerelmükkel. Van közöttük kolbászgyáros (Danny DeVito), bűvész, festő, modell ....
Elszántan követik, és zaklatják a lányt; közben Nick is randira hívja, amit a fanatikusok mindig megzavarnak. Eközben egy fontos kiállítást kell megszerveznie, ami a vártnál több problémát vet fel. De Nick hősiesen a segítségére siet.
Joan segítségével kiderül az is, hogy hogyan rendezheti el a kiszedett pénz miatta kavarodást. De az érmék eltűnnek ....


A történet nekem nagyon tetszik, (vajon igaz lehet? biztosan nem) és Róma (!!!), igaz nem olyan sokáig helyszín, de nem baj, akkor is Róma, és J.D.! :)
A hős szerelmesek is tök jó karakterek, bár én nem feltétlenül ezekkel a színészekkel látnám; egy kivétellel, Danny DeVito kicsit perverz, öregedő kolbászkirály a kedvencem!
Sok helyen kritizálták a poénokat, és hogy „unalmas” hát, nekem semmi bajom nem volt vele, sokat nevettem. Oké, nem azt mondom, hogy másfél órán át visítottam (ennyire vicces filmet még nem forgattak) de megállja a romantikus vígjáték kategóriában a helyét, szerintem. A végére bele tettek egy csavart, de azért megnyugtattak, szerencsére. Kerek, egész a történet, nem kell továbbgondolni, és hiányérzetünk sincs. Bármelyik munka utáni este, nyakig begubózva meg tudom nézni. 10/10

*E

2013. február 21., csütörtök

Szeretnék ...

... egy napig Rihanna lenni :)
Egyébként tegnap volt a 25. születésnapja.
*E

2013. február 20., szerda

DIY - Púder

Mindenkivel előfordul néha, rohanósabb napjain, hogy a reggeli készülődés közepette leejti a púdert, ami legtöbbször ripityára is törik, és csak kiskanállal lehet összeszedni a darabjait. Aztán persze nagy sajnálkozások és mérgelődések közepette eldobjuk. De ennek mostantól vége, ha összetörik a púdered, vagy éppen, van több színű "maradékod" és mozaikosat szeretnél csinálni, akkor itt egy jó ötlet :

1. Legelőször szükség lesz egy új tégelyre, vagy bármire, amibe a púdert átteheted,
    pl üvegtálka {a képen fóliát tesz rá, nem egy másik edénybe teszi.}
    Mozaikosnál külön-külön tedd! (Igen, ez a macerásabb!)
2. Spatulával törd össze a maradék port
3. Egy kupaknyi alkohollal keverd csomómentesre a port, ettől fog jól megszilárdulni,
    mivel az alkohol elpárolog belőle. Majd rakd vissza az eredeti tartójába.
    Mozaikosnál válaszd a neked jobban tetszőt. Illetve ne egyszerre add hozzá az alkoholt!
4. Ha elkészültél egy késsel, vagy a spatulával simítsd át a tetejét, hogy egybefüggő, szép,
    sima legyen a felszíne.
5. Végezetül pedig töröld le a tégely széléről a felesleges port, várj néhány órát,
    amíg megszárad, és máris olyan, mint új korában!

Via:Pinterest, thebeautydepartment.com
*E

2013. február 19., kedd

FILM - Számos pasas

Ally-t (Anna Faris) kirúgják a munkahelyéről és a metrón hazafelé egy régi újságcikkben olvassa, hogy a nők életében a huszadik barát az igazi, a tökéletes pár; húsz fölött viszont már nincs esély arra, hogy megtalálja az igaz szerelmet. Így hát listát készít, azokról a pasikról, akikkel már lefeküdt. A nővére esküvője előtt elkészül a végleges lista. Ám a lánybúcsú túl jóra sikerül, és lefekszik a volt főnökével. Ally nagy gondban van, mivel éppen ő volt neki a huszadik, és egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy ő lenne a nagy Ő. Pánikba esik, talán elszámolta őket... De sajnos nem. Elhatározza, hogy megkeresi az eddigi tizenkilenc pasiját, mivel az emberek változnak (kívül-belül), hátha most valamelyikkel komolyra fordíthatná a kapcsolatát. Szomszédja, Colin (Chris Evans) az állástalan színész segítségével ered a férfiak nyomába, azt vizsgálva, melyik lehet az igazi. Meglepetésekkel teli kaland veszi kezdetét. A végén természetesen happy enddel.


Anna Faris, (aki pl A házinyuszi és Horrorra akadva filmekből lehet ismerős) ismét egy esetlen csajt alakít, de szerintem nagyon jól áll neki. Chris Evans-t pedig eddig csak képregény adaptációs filmekből ismertem (Fantasztikus négyes, Bosszúállók) de ez a szerep is nagyon jól állt neki. 
Tipikus csajos film, én nagyon jókat nevettem, főleg Ally expasijain, atttyavilág. Viszont, ha ilyen szomszédom lenne, hmm... nem érdekelne az a 20-as átlag, az tutibiztos. Szerintem nem egy sablon film, viszont a Cosmopolitanos tesztek tényleg ennyire kihatnak néhányunk gondolkodására??? :D Természetesen a vége kiszámítható, de kit érdekel? Éppen azért jó, mert nem kell túlságosan gondolkodni, csak nézni és nevetni. A maga műfajában szerintem simán 9/10ből.

 *E

2013. február 18., hétfő

Szex és New York

" Lehet, hogy nem tudni melyik a megfelelő pillanat, ki az igazi pasi és mi a helyes válasz. Talán csak őszintén ki kell mondani azt, amit érzünk. "


*E

2013. február 17., vasárnap

Rimmel 60 seconds : 440 - Sun Downer

"Egyetlen rétegben fedő, akár egyetlen perc alatt száradó körömlakk. A lakk lapos és széles Xpress ecsete minden körmöt egyetlen húzással befed, így ad szupergyors eredményt. Hibátlan, egyenletes és lélegzetelállító színek néhány másodperc alatt, amit ráadásul körömerősítő formula egészít ki." - Szól a reklám szövege; és ez mind igaz is!!

1 réteg
Hát, csak ismételni tudom a reklámot, az ecsetnek és a lakk állagának köszönhetően 1 ecsetvonással tényleg tökéletesen fed. Igaz, én azért legtöbbször 2 rétegben kenem fel! :)
Pluszpont: nálam még sosem volt csíkos, vagy sávos, mindig szépen elterül.
Ára: kb 500-700 HUF,- ami szerintem ebben az esetben nem számít drágának.
2. réteg
Rimmel 60 seconds 440 - Sun Downer (Magyar neve: Sötét narancs)

Most a 2 képet elnézve nem sok különbséget látok. De kopás szempontjából tényleg érdemes a 2 réteg. Szóval ha csak egy buli kedvéért, vagy más eseményre kennéd, elég 1 réteg, de ha tovább szeretnél benne gyönyörködni, mehet a 2. is, én mindig 2 réteget kenek!
*E

FILM - A boldogító talán

Lehet-e barátság férfi és nő között? Talán igen, talán nem, egészen pontosan csak átmenetileg.
Tom (Patrick Dempsey) vonzó pasi, habzsolja az életet, falja a nőket a saját szabályai szerint. Az állandóságot Hannah (Michelle Monogham) jelenti a számára. Kapcsolatuk még az egyetemen kezdődött, amikor Tom belopakodott a csajok szobájába, Hannah szobatársához, de csak Hannah-t találta, aki önvédelemből lefújta parfümmel …
Tom kitalálta a kávégallért, Hannah művészetet tanult.
Kettejük érdek- és szexmentes barátsága azonban csak addig tart, míg a jó pajtás hosszabb üzleti útra nem utazik Skóciába. Kiderül, milyen üres Tom élete nélküle, mennyire hiányoznak a megszokott programjaik és, hogy Hannah az egyetlen, akit igazán szeret, és aki megérti. Rögvest el is határozza, hogy megkéri majd a kezét, ám nem várt meglepetést kap: a szerelme tárgya azzal érkezik vissza, hogy végre megtalálta az igazit, Colin McMurray (Kevin McKidd) személyében; aki már megkérte a kezét, és készülhetnek a lagzira, amit 2 hét múlva (14 nap) tartanak Skóciában.
Tom mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza az esküvőjüket, ami nem kis feladat, mivel Colin egy skót nemes, saját whiskey-vel, minden évszakra külön lakással…
Nagy elhatározásában elfogadja az esküvői tanú "nyoszolyólány" szerepét, hogy mindig Hannah mellett lehessen. Eközben Hanna egyik unokatestvére, Melissa (Busy Philipps), aki haragszik Tomra mivel őt is faképnél hagyta már és ő szeretett volna a nyoszolyólány lenni, próbál keresztbe tenni, ami miatt Tom és Hannah össze is vesznek…
Esküvő természetesen lesz, de hogy ki – kivel, azt én nem árulhatom el. :)


Patrick Dempsey-t imádom a Grace klinika óta, annyira sármos és cuki és a szeme … minden. Ezenkívül a 3. kedvenc helyem (Párizs és Róma után) Skócia (P.S. I love you). Óóóóm üüüüüm hmmm…
Nagyon tetszik, ahogy küzd, néha reménytelenül is, jól áll neki a vígjáték. A történet is nagyon jó, és szerintem életszerű is, legtöbbször akkor jövünk rá, hogy mit veszítettünk, amikor már elveszítettük; és ha nem adjuk fel, akkor lehet, hogy szerencsével járunk. (Jó ilyet látni, mivel valószínűleg ez velem nem fog megtörténni...)
A  skót hagyományok is tetszenek pl Felföldi Verseny, és a szerencsegyűjtés.... a csaj haja az esküvőn, valami borzalom. A poénokat meg inkább nem mesélném el, mert akkor már nincs is értelme megnézni.
Ez a film benne van a TOP filmjeim között, és benne is fog maradni, lassan összeállítok majd egy Csajos filmes listát, amit már elkezdtem, és már most tudom, hogy hosszú lesz :)
Szép vasárnapot! Itt még a nap is kisütött, úgyhogy ideje van egy kis séta után romantikus filmet nézni. 11/10-ből (hehehe)

*E

2013. február 16., szombat

Szex és New York

" Így van ez a szükségletekkel:
     néha mire megkapjuk amire vágyunk, már nincs is rá szükségünk... "


*E

2013. február 14., csütörtök

FILM / KÖNYV - David Mitchell: Felhőatlasz

"Minden összefügg. Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra. Sorsszerű viszonyok, cinikus érzelmek és látnoki szerelmek motívumaiból hat történet rajzolódik ki, melyek mindegyike túlmutat önmagán - egy leírhatatlan harmónia felé. Ez az átkozottul tökéletes összhang szólal meg a Felhőatlasz olvasóiban. David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat? Hogyan hatnak egymásra az emberi életek, a tettek és azok következményei a múltból kiindulva a jelenen át egészen a jövőig? Minden mindennel összefügg? Akció, rejtély és romantika szövi át a történetet, melyben egy gyilkos hőssé alakul át, egy egyszerű jótett pedig forradalmat inspirál a távoli jövőben."

" Az életünk nem csupán a miénk, az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz, a múltban és a jelenben, és minden egyes bűntettel vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá. "


A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak közel 3 órás filmet, amit tegnap este néztem meg. Sajnos a moziba nem jutottam el, pedig nagyon szerettem volna, de valamiért elég rövid időn belül levették a mozi műsorról. Így utólag annyira már nem bánom, 3 óra az mégiscsak 3 óra... :)
Tetszett ahogy a múltat-jelent-jövőt összehangolták. Hat, korban és helyszínekben egymáshoz nemigen kapcsolódó történet keveredik, amiben mindig ugyanazok az lelkek (a színészek nagyon jól elmaszkírozva) találkoznak össze, és érzik, hogy valahonnan már ismerik egymást... Megismerkedünk a Völgyben élő Zacharyval, aki egy poszt-apokaliptikus világban él, törzsi körülmények között, Adam Ewing-gal, aki a rabszolgák felszabadításáért dolgozik, a két világháború között élő Robert Frobisher-rel, aki roppant tehetséges, de csapongó élete miatt el nem ismert zeneszerző, Luisa Ray-t, a 70-es évek közepén élő oknyomozó riporternőt, aki egy igencsak kényes ügy közepébe tenyerel bele, Timothy Cavendish-t, a napjainkban élő könyvkiadót, aki egyszer csak egy öregek otthonában találja magát, és végül Sonmi 451-et, a klónt, (2144-ből) akit arra terveztek, hogy kiszolgálja a Fogyasztókat egy nem is annyira távoli jövőben. Az Ő sorsukat követjük végig, egymáshoz kapcsolódó töredékeket kapunk, amiből – ahogy a film elején Zachary elmondja – a nézőnek kell összerakni a teljes képet – ha tudja!
A film végig egy fő gondolattal foglalkozik: születésünktől fogva kapcsolódunk másokhoz, és azokra hatással vagyunk, valamint az egyik legnagyobb kérdés: miért követjük el többször is ugyanazokat a hibákat?
Mindenképpen meg kell említeni a lehengerlő színészi játékot és a szereplőgárdát. (Bár Tom Hanks és Halle Berry neve számomra elég biztosíték volt arra, hogy nem fogok csalódni.) Illetve még megemlítenem a zenét is, ami maga a csoda. Valamilyen díjat biztosan kapni fog ez az alkotás, kíváncsian várom. Mindenesetre le a kalappal előttük.
Annak is örültem, hogy egy kis humort is belecsempésztek a történetbe, illetve az "anyajegy" is nagyon - nagyon ötletes. Ennek segítségével tudjuk ki-kicsoda. Elég mély üzenete van ennek a filmnek, a lélekvándorlástól kezdve, a sorsszerűség, a hit, szerintem a deja vu is... Nagyon oda kell figyelni végig,  ami (ismétlem) 3 óra, úgyhogy kipihenten nézzétek meg.
Következtetés: Mindenképpen megnézem még egyszer, és el is szeretném olvasni.

" A hit, akárcsak a félelem vagy a szeretet, ugyanúgy megértendő erők, mint ahogy értjük a relativitáselméletet vagy a valószínűségszámítást. Ezek is olyan jelenségek, amelyek meghatározzák életünk alakulását. Tegnap az életem még egy adott irányba tartott, de ma már egy másik irányba halad. Tegnap még úgy gondoltam, hogy sosem tennék meg olyat, amit ma megtettem. Ezek az erők, amelyek gyakran újrateremtik az időt és a teret, és alakítani és módosítani tudják azt, akinek képzeljük magunkat, már jóval a születésünk előtt hatni kezdenek, majd az elmúlásunk után sem szűnnek meg. Az életeinket és a választásainkat, ugyanúgy, ahogy a kvantummechanika jelenségeit is, pillanatonként értjük meg, minden egyes kereszteződés, minden egyes találkozás egy új, potenciális irányt kínál. "
Cartaphilus Kiadói Kft., 2012 - Ára: 3490,-

  *E

2013. február 13., szerda

Szeretnék ...

... egy ilyen sapit :
AMNESIA
*E

Miss Sporty - Lasting Colour 390

Ma nálunk ismét HÓ-nap van, úgyhogy kényeztető napot tartok!
Egy teljes körű pedikűrrel kezdtem a napomat, télen nem sűrűn lakkozom a lábamon a körmöt, mert felesleges ilyenkor, legalább pihenhet.
Persze akkor lakkozok (pirosra vagy pinkre) , ha valamiért "muszáj" ;)
Úgyhogy körömvágás és reszelés után szépen kipolíroztam Crystal Nails barackos bőrolajjal, amitől szépen csillog Nagyon örülök, hogy megtanultam ezt a szakmát, és szakszerűen tudom ápolni a körmeimet. Igaz a lakkozással néha sietek, mert tudom, hogy úgysem maradnak fenn nálam olyan sokáig.
Majd nekiálltam a manikűrnek is, most egy erősebb mályva színre esett a választásom, a Miss Sporty-tól. Szeretem ezeket a lakkokat is, mert már 1 rétegben is szépen fed, a lakk állaga nagyon jó és a lekerekített, széles ecsetnek köszönhetően szebben lehet a "sarkoknál" is lakkozni. Nekem, egy kis trükközés után pl 1 húzással befedi az egész körmömet. Természetesen 2 rétegben vittem fel:

Elvileg akár 7 napig is kibírja, nekem még olyan sokat nem volt fenn, persze lehet, hogy az én hibám is, de általában 3-4 nap után már lepattog. Ettől függetlenül én szeretem. :)
Ára: kb 600 HUF,- ami szerintem ebben az esetben nem számít drágának.
*E

2013. február 12., kedd

FILM - Arcmás

"Anna Marchant általános iskolai tanárnő (Milla Jovovich) túléli egy Könnyfakasztó nevű sorozatgyilkos támadását, ám hiába látta a férfit, fejsérülése következtében (prozopagnózia) többé nem képes arcokat felismerni: még a barátja arca is minden alkalommal új és más a számára. Egy terapeuta tanácsára ruházatuk és más jellegzetes ismertetőjegyeik alapján próbálja azonosítani az embereket, ám hamarosan kiderül számára, hogy egyvalakinek mégis felismeri az arcát: a Könnyfakasztót kereső Kerrest nyomozóét (Julian McMahon). Anna és a férfi fokozatosan egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és együtt igyekeznek megtalálni a gyilkost, mielőtt az újból ölne."


Zseniális ötleten alapszik ez a film, régen láttam ilyen jó filmet; bár, nem tudom, hogy horrornak mondanám-e, de ez mit sem változtat azon, hogy 5*
Nem mesélem el a történetet, mert a fülszöveg tökéletesen leir mindent, kivéve, hogy ki a gyilkos, és hogy mi lesz az ügy lezárása utáni "élet".... Viszont van 1-2 óriási baki, ami sajnos elkerülte a készítők figyelmét:
Lehet, hogy én is arcvak vagyok, de számomra a film legtöbb férfiszereplője tök egyforma volt (főleg a pasijánál), és nem is igen tudtam követni az elején, hogy mi is van. Ezenkívül  az is lejött nekem, hogy tök hülyének néztek a rendezők minket, nézőket; nem Anna szemszögéből van végig a film, úgyhogy, ha kívülről mutatják a jelenetet és szimplán összerezdül, tudni, hogy miért tette. Azt sem értem, hogyha az arcok változnak, akkor a hangok miért???
A nyakkendő lerajzolása aranyos, és jó ötlet, de iszonyatosan elszomorító is egyben, szegény Bryce... nem csoda hogy kiakadt rajta.
Miután vége lett a filmnek olvastam véleményeket, többen utánanéztek az arcvakságnak, NEM úgy működik, hogy mindig más arcot lát, ahogy a filmben, hanem egyszerűen nem tudja beazonosítani az arcokat, azaz lát egy arcot, és a következő pillanatban el is felejti, kihez tartozik. Szóval elég nagy hiba, hogy itt minden archoz új hang is társul, mikor ugyanazzal az emberrel beszél, mivel az arcok mások nekik, a hangok különbségei biztos pontot jelentek, ugyanúgy mint a gesztikulálás, a magasság, a HANG az öltözködési stílus és a többi ismertető jegy.
A film ettől függetlenül 9/10, az összezavarás miatt a -1 :)
*E

2013. február 10., vasárnap

Szex és New York

" Szépnek lenni olyan, mint egy Central Parkra néző lakás.
A legkevésbé sem fair és mindig azoknak jut, akik nem érdemlik meg. "

*E

2013. február 8., péntek

FILM - Kőkemény család


A Stone család mindig alaposan megválogatta a tagjait. A rajongott fiú, Everett (Dermot Mulroney) idén az új barátnőjét, Meredith-t (Sarah Jessica Parker) is magával hozza a karácsonyi ünnepségre. A baj az, hogy a család korántsem ilyen jövendőbelit képzelt el számára, és a véleményüket nem is rejtik véka alá. Meredith felveszi a kesztyűt, és elhívja a húgát, Julie-t (Claire Danes), aki alaposan befűt a Stone famíliának.

Nekem nagyon tetszett ez a film. Sok általam kedvelt színész szerepel benne, SJP-vel az élen, Rachel McAdams-en át, Diane Keaton-ig.
Adott egy nagy család: súlyos beteg anya - apa - 1. lányuk, akinek senkije és semmilye - 2. lányuk, akinek már van egy lánya, ismét terhes, és fasírtban van a férjével - 1. fiúk, aki halláskárosodott, és homoszexuális, néger pasival - 2 fiúk, aki füvezik, és a napot lopja -
3. fiúk, akinek menő állása van és be akarja mutatni az új barátnőjét .... már ez magában a káosz.
A történet is szerethető, bár kétségtelen, hogy eléggé idegesítő SJP karaktere (egy ideig), DE szerintem nem is csoda, mivel elég ellenszenvesek vele, végig. Bezzeg a csodaszép karácsonyi ajándék után mindenki befogja a száját. Everettel szerintem sem illenek össze, de ez is megoldódik, a család beavatkozása nélkül is... Mivel Everett beleszeret Miriam húgába, Julieba; akit Miriam hívott, hogy kiálljon mellette a családdal szemben (ez csak nekem fura???). A két lány teljesen különböző, Julie nem akar megfelelni senkinek, nem is kell neki. De elég hamar egymásra találnak Everettel, eközben Miriamot pedig Everett öccse, Ben (Luke Wilson) vigasztalja. Így elmarad a nagy felháborodást keltő lánykérés is. Mindenki szépen egymásra talál, még a minden lében kanál Amy (Rachel McAdams) is. Egyébként szerintem Rachel is eléggé irritáló ebben a filmben.
Sok mondanivalója van ennek a történetnek szerintem, amit egy kicsit jobban, részletesebben ki lehetett volna dolgozni. A családi összetartás, a család szerepe, a súlyos betegség terhe, a szerelem, és a karácsony... Oké, nem egy tipikus karácsonyi film, de szerintem kellemes szórakozás. ÉN idén láttam először, nem tudom, hogy maradhatott ki eddig, de azóta többször is megnéztem.
Magyarban egyébként Miriam lett Meredith-ből. :) szerintem 9/10ből.
*E

2013. február 7., csütörtök

DIY - Dekor #2

Nemrég adtam 1-2 szuper ötletet, sk képek készítéséhez,  ma  folytatom ezt a sort. A decoupage technika rejtelmeibe avatok be minden érdeklődőt. A decoupage francia eredetű szó és kivágást jelent. A decoupage - szalvétatechnika – segítségével egyszerűen, gyorsan és rendkívül látványosan készíthetünk varázslatos dísztárgyakat, újíthatjuk fel megunt tárgyainkat, régi bútorainkat.
Hozzávalók: festék, ecset, szalvéta vagy bármilyen egyéb papír (van már kimondottan decoupage papír), speciális ragasztó, lakk és egy kis kreativitás
Viszont most a keretet is mi készítjük, ehhez nem kell más, mint modellező gipsz és a kerethez kiöntő forma, amit nagyon sok verzióban beszerezhetünk, és itt már csak a képzelet szabhat határt, hogy melyiket válasszuk, illetve milyen színűre festjük le.
(Ha fa keretet szeretnénk bevonni, az is lehetséges.)
Az én képeim:
Nappali:

Szobám: (ebben a sorrendben)




Másik szoba:

Konyha:


Itt nem látszik, de ez egy kisebb szalvéta, kisebb kerettel

ÉS nekem van még egy ékszertartóm is:
Sok sikert, jó alkotást :)
*E

2013. február 6., szerda

Szex és New York

" Az évszakok változnak, akár csak a városok. Emberek jönnek és emberek mennek, de megnyugtató érzés tudni, hogy akiket szeretünk, mindig a szívünkben lesznek, vagy ha nagyon szerencsések vagyunk, csak pár órányi repülőútra. "

*E

2013. február 5., kedd

DIY - Dekor

Szeretnéd valamivel feldobni a szobád? De nem akarsz rákölteni több ezer forintot?
Könnyen elkészíthető képekről hoztam 1-2 kedvcsinálót.

1. Régi érmék:
Via: Pinterest
Elkészítés: LINK

2. Gombokból:
Én az 1.-es alapján készítettem magamnak a hétvégén ezt a képet gombokból, mert ez közelebb áll hozzám, és olyan színeket - formákat választhatok amilyet csak szeretnék.
ÉN nem tettem háttérnek semmilyen színes lapot, mert az arany kerethez meg kell válogatni azért :)
és az sem árt, ha odaragasztod, hogy biztosan a helyén maradjon mind.


3. Szintén gombok, de már alakzatba rendezve:
*E

2013. február 3., vasárnap

Giorgio Armani - ACQUA di GIOIA



Összetétel:
Fej: menta, limett
Szív: jázmin, vízi tónusok
Alap: cédrus, labdanum




Szökés a természetbe - jelenthetné az illat. Mennyei szabadság testnek és a léleknek. Friss cédrusból indul és szélesen kitolja az illat határait. Vízi jázmin, harmatos bazsarózsa, rózsaszín bors, citrus, sárga cukor és labdanum. Egy friss csobbanás a tengerbe, egy energiával telt hétköznap kezdete.
A természetességre és dinamikára törekvő hölgyek számára.



Története:
A Giorgio Armani Acqua illata egyszerre édes és frissítő, kihívó és megnyugtató, feltűnő és szerény. Leginkább nyárra ajánlott. Könnyed, akár a nyári szellő lágy érintése: felidézi a forró nyári éjszakák romantikáját, a vízparti séták hangulatát. Varázsolja el környezetét ezzel a fényűző illattal és vonuljon el az érintetlen természetbe kedve szerint. A tenger ihlette flakonban a természet illata rejtőzik: a nem sejtett lehetőségeké, a végtelen szabadságé.

Az Acqua di Gioa, melyet a tenger illata ihletett, és amelyet menta és zöld citrom fűszerez, harmóniát teremt az ember és a természet közt. Kényeztesse magát a nyár emlékével a szürke hétköznapokban is az Armani nőiesen csábító illatával.


Giorgio Armani és A Nemzetközi Zöldkereszt 2011-ben összefogtak, hogy a szociális média és a parfümökből származó bevételek segítségével ivóvízellátást biztosítsanak minél több ghánai közösségnek. Minden egyes megvásárolt doboz parfümmel 100 liter ivóvízzel járul hozzá gyermekek és közösségeik fenntartásához; és ezt az akció idén is folytatják. Bővebben.

Amikor először láttam a plakátját megfogott benne valami, és amikor a Müllerben jártam egyből rávetettem magam, és csak szimatoltam, tesztereztem, álmodoztam róla; és újból elölről. Több, mint 1 évbe telt, mire elhatároztam, hogy IGEN, ez én vagyok, ez kell nekem. Imádom, és ketten együtt még illatosabbak vagyunk. Tavaly születésnapomra kaptam meg anyukámtól, az üvege nem hivalkodó, de nem is ez a lényeg, hanem amikor leveszem a zöld kis kupakot, és feltör belőlem minden jó érzés, és még magamat is szépnek látom, még szebbnek, mint amilyennek egyébként.
Eau de Parfum (EDP) - ami azt jelenti, hogy jobb mint az Eau de Toilette, mert töményebb, magasabb az olajtartalma ( 8-15 %), így tényleg elég belőle EGY fújás, hogy egész nap illatozzak. További ódákat tudnék még zengeni róla ... de nem teszem, annyit viszont tudok, hogy eddig csak dicséretet kaptam, amikor ezzel voltam befújva. :)
Nálam ez a kedvenc, és szerintem jó sokáig ez is marad. Egyszerűen imádom!
*E